Az egykori hajóállomásról indulunk a játszótér felé, Nagymaros irányába. Egyik oldalról a Duna menti ártér fűzekkel, nyárfákkal teli erdeje, másik oldalról a Duna-mező szegélyezi ösvényünket. Lényegében a folyóval párhuzamosan haladunk, egy jól kijárt ösvényen. Egy idő után megjelenik mellettünk bal kéz felől a Kisduna-holtág, amelyet egészen a kőgátig követünk. Itt át is kelünk a szigetre, ahol a gát után a jobbra induló földutat választjuk. Még nagyjából 700 métert tudunk sétálni az erdőben, ahol szajkók, harkályok, verebek, csuszkák, pintyek hangjától hangos a táj, a szerencsések pedig akár őzzel, fácánnal is találkozhatnak, sőt a szigorúan védett haris hangját is akár meghallhatjuk.
“Madarak raja az égen – madarak mennek, felhők rétegei az égen egymásba csúsznak, árnyékuk a földre vetül. Gyalog vagy, járásod üteme madarak szárnyává lesz. Egyek lesztek – egy pillanatra biztosan.”
Kovács Gabriella
A Duna partjáról gyönyörű kilátás nyílik a Visegrádi várra, és a Dunakanyarra. Az év nagy részében végül a víz utunkat állja, így vissza kell fordulnunk. A holtág rengeteg vízi madárnak és kétéltűnek ad otthont. Szürkegémek, hattyúk, récék és természetesen békák hadai élnek itt. Ritkább, de annál érdekesebb állatokkal is találkozhatunk, mint a mocsári teknős, vagy a pézsmapocok, sőt vidra is előfordulhat nagy ritkán.
“Alkonyul, este van, cseng az est harangja,
Elpihen a falu apraja és nagyja.
Távolba tekintve, mintha gyertya égne,
Régi dicsőségünk, Visegrádnak fénye.”
Körömi Ferenc
