Menu

Fortuna SC

Az egyesületet Schmidt József alapította 1928-ban. Az 1960-as évek végén egy ideig nem működött, majd az 1970-es évek végén, amikor Kismarost és Verőcét közigazgatásilag egy településsé nyilvánították, Verőcemaros II. néven indult útjára ismét. A két egyesület 1980-ban különvált, ekkor kapta a kismarosi sportkör a Fortuna SC Kismaros nevet az akkori támogató, a Pest-budai Vendéglátó Vállalat Budapesti központja révén, amely a Fortuna utcában állt. A cég azóta megszűnt, ám a név megmaradt. Az egyesület színe a piros-fekete. Jelenleg a megyei másodosztályban szerepel, berkein belül a felnőtt mellett hat utánpótlás csapat (U19, U16, U13, U11, U9 és U7) működik.

Az elért eredmények is egyértelműen jelzik, komoly szakmai munka folyik a Fortuna SC háza táján: bajnok lett 2015-ben az egyesület U21-es csapata, de az U14-esek is sokat fejlődtek. A felnőtt csapat a középmezőnyben végzett. Az U21-es csapat, abban a kiemelt megyei csoportban, ahol 2014-ben még az utolsó helyeken állt, végül nyerni tudott. Ritkán, egy ilyen kis faluban úgy húsz-harminc évente jön össze egy ilyen erős gárda. Ez nagy siker volt Kismaros számára, mind az edzésmunkát, mind a hozzáállást, mind pedig játékot tekintve.

  • 2015-ben bajnok lett a Fortuna SC U21-es labdarúgó csapata a megyei I. osztály kiemelt csoportjában, ahová ősszel jutottak fel.
  • Az U14-es csapat kitartásból adott példát: egyik szezonról a másikra, kemény munkával, 70 góllal tudták csökkenteni a negatív gólkülönbségüket.
  • A gondos, időt és energiát nem kímélő karbantartásnak köszönhetően, a környék egyik legjobb minőségű pályája a Fortunáé.
  • Életre szóló élményekA Fortuna SC pályája 2017-ben, a TAO pályázatnak köszönhetően teljesen megújul.

Labdarúgó mérkőzéseinkre tisztelettel várjuk a szurkolókat!

Hajrá Kismaros!

Friss hírek

Kismaros elsivatagosodik?

A kismarosi focipálya jelenleg Holdbéli tájra emlékeztet, felszántották, behintették, még a fű sem nő rajta. Mindez azonban nem a globális felmelegedés, vagy az El...

Kismaros nyert az Ovi-Foci pályázaton

Kismaros azon 41 település között van, amely nyert az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány által 2017-re meghirdetett Nemzeti Ovi-Sport Program pályázaton. A mintegy 10 millió forint...

Indul a focipálya felújítása

A Kismarosi Fortuna SC labdarúgó pályájának felújítása elkezdődött, a munkálatok várhatóan októberig fognak tartani. Kérünk minden kismarosit, hogy ezen idő alatt a pályát ne...

Kapcsolat

Sárkány Gyula

Sárkány Gyula

vezető